Nos, említettem, hogy elkezdtem vezetni tanulni tangóilag. Több oka van: a publikus az, hogy a forráskritika híve vagyok, ezért úgy döntöttem, hogy mielőtt bármilyen vezetőt nekiállok kaján kritikákkal illetni, ki kéne próbálni, hogy milyen annak a bizonyosnak a másik oldalán állni. Hát, jelentem, sokkal nehezebb, mint követőként. Merthogy a nőkkel nagyon sok a baj.  Kemény önostorzás következik, arról, hogy mit össze küzdök én itten a fajtám kezdő követőivel. Nota bene: én sem vagyok különb követőként…

Első körben két fő kategóriára osztanám a követőket: a Gyalogkakukk és a Ferdetorony jellegűek csoportjára .  A gyalogkakukk állandóan menekül előled, még el se indítottad a lépést, de már egy másik galaxisban tart. Ha kis lépést vezetsz, akkor is akkorát lép, amekkorával Dublinból Düsseldorfba lehet eljutni. Mozdulatai elnagyoltak, kapkodóak, mindig meg akarnak előzni. Csakhogy én tangózni szeretnék, nem fogócskázni!

A Ferdetorony jellegűek dőlnek, akár a névadójuk. Testsúlyának igen jelentős részét  rám helyezik, így olyan érzés, mintha targonca, vagy hótoló lennék. Ennek a csoportnak a jellemzője, hogy imád díszíteni, elhiszi magáról, zseniálisan díszít, és díszít is vadul (na jó, inkább helyesen kalimpál a lábaival), miközben rám esik.  Pontosabban rám esne, ha nem tartanám meg, de hát úriember vagyok, vagy mi, ezért  próbálkozom átvenni a tartóoszlop szerepét. Ez akkor nem sikerül csak, ha nálam nagyobb súlycsoportú versenyzőt kapok, és a.) magával ránt a mélybe, b.) megijedek, hogy rámesik, és elengedem, és tényleg. (hihihi)

A gyalogkakukk továbbfejlesztett változata a hozzá sem érek, és már megcsinál két ocho-t típusú versenyző (copyrightos szöveg, nem saját). Nem vezetem le, és megcsinálja a figurát, amit az órán éppen tanítanak. Ilyenkor kőpatkány módon csakazértis mást vezetek.  Magam részéről jobban kedvelem a nehezen kezelhető követőket, akiknek nagyon egyértelműnek kell lennem, mert akkor tanulok többet. Nekem az a logikám, hogy akkor vezetek le valamit helyesen, ha a követő az pontosan le tudja követni. Kivéve ha részeg, vagy be van tépve. Nem várom el, hogy kitalálja a gondolataimat: ha megcsinálja, helyesen vezettem le, ha nem, akkor nem. Sőt, tapasztalataim alapján annál veszélyesebb nincs is,  mint amikor egy nő ki akarja találni, uram bocsá’, kitalálja a gondolataidat…

Aztán itt vannak a saját csökevényességeim okozta problémák is…először is, alacsony vagyok, vagy ahogy apám mondani szokta, 159 cm MÉLY. Általában mindenki magasabb nálam, az itteni angol rózsák meg igen magasra nőttek. Ennek folyamányaként állandóan detektíveset játszok, próbálok oldalról kikukucskálni mögülük, hátha látok valamit az előttem lévőből.

Aztán (tudom, ezzel kisebbségben leszek), ami nagyon zavar: a nők melle. Főleg, ha nagy. Az szörnyű! Nekem. Elhelyezni két púpot egy férfin sokkal egyszerűbb, mint egyszerre négyet  eligazgatni. A legrosszabb akkor, ha valaki alacsonyan hordja a nagy melleit, mert a konkrétan gyomorban nyom.

Itt van még a haj…Gyönyörű, amikor a rakoncátlan fürtök ide-oda szaladgálnak trillázva, de amikor a számban van belőle egy maréknyi, igen nehezen tudom átélni a zene és a szöveg romantikáját.  Magam a bújós felén tisztességesen eltűzött sérók tulajdonosait kedvelem, illetve elkezdtek vonzani a féloldalasan borotvált hajú nők. Eddig azt hittem, csak divat, de most rájöttem: színtiszta praktikum!

 

A következő rész tartalmából: vezetők a górcső alatt, avagy egy ártatlan tündérmackócicalány  (én) követőként átélt kalandjai